Már nem is emlékszem, mikor kellett utoljára állások után kutatnom. Legalább 15 éve volt. Most viszont itt az ideje.
Az elkényelmesedés
Mint említettem, nagyon régóta nem volt szükségem arra, hogy állás után kutakodjak. Ha lett is új munkahelyem, általában az talált meg engem.
Az emlékeimben még az élt, hogy fejlesztőként napok, legfeljebb hetek kérdése munkát találni. Ráadásul azt gondoltam, azóta még könnyebb lehet: brutális mennyiségű tapasztalatot szedtem össze, ami csak megkönnyítheti a dolgot.
Persze én is olvastam fórumokon, hogy fejlesztők hónapokig vannak állás nélkül, de azt hittem, túloznak vagy túl válogatósak.
Első benyomás
Nemrég, körülbelül egy hónapja szűnt meg eléggé váratlanul a munkahelyem egy leépítés miatt. Ráadásul volt rá esély, hogy mégis lesz folytatás, ezért egy hónapig csak „csilleltem”.
Ma viszont úgy döntöttem, fejest ugrom ebbe a nagy álláskeresős témába. Fel is csaptam a jó öreg LinkedInt, ahol éveken át heti szinten bombáztak álláslehetőségekkel. Akkor is, amikor egyértelműen ki volt írva a profilomra, hogy van állásom, és nem akarok váltani.
Amit keresgélés közben tapasztaltam, elég idegen volt számomra.
Az álláshirdetések nagyon nagy része
- multik magyar leányvállalatainak hirdetése
- magyar csapatba folyékony angolt kérnek (wtf?!)
- még mindig a full-stack mánia áldozatai – és azon belül is gyakran több nyelvet vagy rendszert várnak
- valamilyen recruitment cégen keresztül mennek
- scrape-elt hirdetések
Szinte nem is találtam kis- vagy középvállalkozást. Hol vannak a magyar cégek?
Olyan irreális elvárásokat látok, hogy a hajam égnek áll. Szívesen tanulok új nyelveket, de amikor egy ötsoros követelménylistában négy nyelv és hat keretrendszer szerepel, kikerekedik a szemem.
Ránéztem a No Fluff Jobsra is, de ott sem túl nagy a kínálat.
Miért frusztrál ez?
Egyrészt az angolom többnyire írásban és olvasásban működik. Soha nem volt szükségem rá, hogy szóban használjam, ezért a verbális kifejezőkészségem eléggé problémás angolul. :/
Másrészt ahhoz, hogy ne égjek ki teljesen – pedig már így is közel állok hozzá –, olyan stackben szeretnék dolgozni, amit szeretek, és amitől nem fordul fel a gyomrom.
Harmadrészt több mint 13 éven át voltam full-stack fejlesztő, és hamar rájöttem, hogy két területen – backenden és frontenden – egyszerre nem lehet kimaxolni a tudást, főleg nem naprakészen tartani. Lehet valaki egyszerre középszerű frontend- és backendfejlesztő, de én meglehetősen maximalista vagyok.
Igazság szerint a multis kultúra sem az én világom. Dolgoztam olyan, körülbelül 150 fős középvállalkozásnál, amely már megpróbált multit játszani. Köszi, nem; „öreg vagyok én már ehhez”.
A fentiek fényében nálam egyből kiesik:
- Kötelező a beszélt angol
- React (nekem a JSX a kriptonitom ami nagyon a 90-es évek PHP template-jeit idézi, ismerős?
<ul><? foreach($items as $item) { ?><li><?= $item; ?></li><? } ?></ul>) - Node.js-en kívül az összes backendnyelv (Pythont, PHP-t és Javát is használtam eleget, de most kihagynám)
- Ahol egyetemet meg nyolc diplomát várnak
- Nagyvállalatok / multik
Bár évek óta teljes HO-ban dolgozom, és szeretem is, még az sem lenne kizáró tényező, ha heti négy napot kellene bejárni.
Csak hadd dolgozzak egy szimpatikus nyelven (JS/TS), egy jó keretrendszerben (Vue/Svelte, fintorogva Angular) és értelmes emberek között.
Interjúzás
Idáig még nem jutottam, de sokat hallok a végtelen interjúkörökről. Miért?! Miért jó az, hogy raboljuk egymás idejét? Több hónapos interjúprocedúrák? Mi a jó ég történik itt?!
Életemben talán hat-hét interjún voltam. Ezek közül egy volt kétkörös, de a második kör inkább kötetlen beszélgetés volt, mint interjú. Sosem féltem az interjúktól, és nem is stresszeltem rájuk, mert mindig őszintén előre jelzem, mit tudok és mit nem. Ha valamit kamuznék, úgyis kiderülne, és csak egymás idejét pazarolnánk.
Hogyan tovább?
Egyelőre még nem parázok rá, hiszen csak az első nap telt el. De az első látkép elég furcsa: a piac kissé átalakult.
Meglátjuk. Nagyon válogatni nem akarok, mert a tartalékok sajnos végesek, és nem tudom, mire számítsak, ha interjúkra kerül sor.
Talán közben nekifekszem az angolnak is, hogy szóban gyakoroljak, és akkor kicsit kiszélesedjen a paletta. Mégis jobban örülnék, ha az anyanyelvemen beszélhetnék a munkatársaimmal. Ha annyira vonzana a multikulti, már rég nem Magyarországon élnék.
Persze a lehetőségek – oldalak, csoportok, ismerősök – tizedét sem kezdtem még felkutatni. Egyelőre ott tartok, hogy elmentettem pár hirdetést; holnap pedig elkezdem egy Excel- vagy Numbers-listába gyűjteni a jelentkezéseket és az állapotukat.